Április első felében szinte naponta jártuk a zselici erdőt egy-egy kosár medvehagymát begyűjteni. Két alkalommal a Mecsekben is voltunk, ahol az egész hegyoldalt szőnyegszerűen borítja a medvehagyma. Szedtük, ettük nyersen, párolva és ledarálva kenyérre kenve. Kiadós mennyiség került a mélyhűtőbe is, hiszen ez a növény alig egy hónapon keresztül gyűjthető, gyógyító hatása viszont olyan erős, hogy érdemes tartalékolni belőle. Most eljött az ideje, hogy néhány kilónyit elővegyünk és egy kis sóval, olíva olajjal elkeverve üvegekbe töltsünk.

Íme a medvehagyma néhány jótékony hatása:

  1. A népi orvoslás a medvehagymát termesztett társához hasonlóan felső légúti megbetegedések megelőzésére és a kialakult hurut súlyosságának csökkentésére, továbbá bélfertőtlenítő, emésztést javító tulajdonsága miatt egyes emésztési panaszok kezelésére alkalmazza.

  2. Tudományos megfigyelések szerint vérnyomáscsökkentő hatású, lassítja a koleszterin lerakódások kialakulását az érfalban, javítja a végtagok keringését. Laboratóriumi körülmények között a fokhagyma és a medvehagyma a vérszérum koleszterin szintjét csökkentették az alkalmazott hagymaadagok, a kéntartalmú tioszulfinátok, ajoének és ditiinek mennyiségétől függően a koleszterin szintézis befolyásolása révén. Szerves oldószerekkel képzett hagymakivonatok a koleszterinszintézist jelentős mértékben (akár 40%-ban) mérsékelték. A hagyma rendszeres fogyasztása a koleszterinszint csökkentésének és így számos szív-érrendszeri megbetegedés megelőzésének természetes gyógymódja.

  3. Enyhe vérlemezke- (trombocita-) összecsapódást gátló aktivitással is rendelkezik. Véralvadásgátló szerekkel történő együttszedése nem javasolt, mert a vérzés létrejöttének kockázata fokozódhat. A megnövekedett vérzéshajlam miatt nem szabad hagymát enni műtétek előtt, és csak orvosi felügyelet mellett megengedett véralvadásgátlót, nem-szteroid gyulladáscsökkentőt szedő betegek számára a rendszeres hagymafogyasztás.

  4. Népi megfigyelés, hogy a hagyma bőrön történő külsődleges használata (borogatásként, lemosásként) jótékony hatású egyes gombás fertőzések kezelésében. Érzékeny bőrű egyének esetében azonban fokozott óvatosság szükséges, mivel az alkalmazása során bőrgyulladás jelentkezhet bőrkiütés, bőrpír formájában. Ilyen esetben használata felfüggesztendő. Érdemes először csak kis területre felvinni, és csak akkor alkalmazni kiterjedten, ha nem alakul ki hatására kellemetlen bőrreakció.

  5. Bár humán klinikai eredmények nem támasztják alá a hagyma vércukorszintet és inzulin termelődést befolyásoló hatását, ennek ellenére cukorbetegek esetében ajánlott hagymakivonatot tartalmazó készítmények szedése esetén a vércukorszint rendszeres ellenőrzése.

(Forrás: www.hazipatika.com)

A medvehagymából készíthető finomságokról ezeken az oldalakon olvashattok:

ttp://www.mindmegette.hu/kereses/recept/medvehagyma

http://www.ritakonyhaja.hu/component/tag/medvehagyma.html